Fürdőszoba határidőre
A fürdőszoba felújítását sokan a nyári hónapokra időzítik. Ilyenkor egy nyaralással összekapcsolható az a néhány nap, amikor nélkülözni lehet a fürdőszobát. Sokan úgy vélik, hogy minden nap jelen kell lenniük a lakásban, hogy a végeredmény megfeleljen az elvárásaiknak, vagy hogy elkerüljék a lassabb munkavégzést. Ezzel szemben a mai technológia lehetővé teszi, hogy telefonon keresztül kapcsolatba léphet a kivitelezőkkel, ha kérdései támadnának. Fontos megjegyezni, hogy mi egyéni vállalkozók vagyunk, nem alkalmazottak, ezért nekünk is érdekünk, hogy betartsuk az előre megbeszélt határidőket. A felújítás költsége és a csúszás elkerülése érdekében is fontos, hogy zökkenőmentesen haladjon a munka, mivel egy késlekedés a következő projektünket is befolyásolhatja.
Bontás, tervezés
Ez a fürdőszoba felújítás klasszikus példa, hiszen hagyományosan kád található benne. Nagyobb méretű lakások esetében ügyfeleink gyakran szeretnék a mosógépet a gardróbba vagy a konyhába helyezni. Itt is a konyhában kapott helyet a mosógép, hogy elegendő helyet biztosítson egy tágas walk-in zuhanyzónak. A zuhanyzók szintezése mindig attól függ, hogy lehetőség van-e a lefolyó kiállásának alacsonyabbra szerelésére. Ebben az esetben sikerült annyira mélyre elhelyezni a lefolyót, hogy csupán minimálisan kellett emelni a tusoló aljzatát. Ha fontos a fürdőszoba felújításának költsége, akkor ajánlott szabványos méretű üvegfalat választani, mivel az egyedi gyártású üvegfalak rendkívül drágák. Ezen kívül, hasonlóan ehhez a projekthez, érdemes elkerülni a nyíló üvegajtók tervezését, mivel ezek költségesebbek és idővel meghibásodhatnak, ráadásul könnyebben tisztán tarthatók is.
Wc felújítás
Teljes mértékben lebontottuk a wc hátfalát, mivel eddig soha nem találkoztunk olyan hátfallal, amely pontosan be volt építve, hibátlanul illeszkedett és teljesen függőleges volt. Mivel a vízcsöveket is mindig kicseréljük, hogy a felújított fürdőszoba hosszú távon problémamentesen használható legyen, az új hátfalat úgy építjük be, hogy a lehető legnagyobb helyet biztosítsuk a fürdőszobában. A megrendelőnk egy monoblokkos WC-t választott, ami különösen előnyös volt, hiszen a hátfal hátrébb került. Rendkívül fontos, hogy minden esetleges hibaelhárításnál megfelelően nagy szerelőnyílást hagyjunk, így soha nem kell megbontani a frissen felújított hátfalat sem a vízóra cseréjekor, sem pedig más problémák esetén.
Ha szeretné Ön is felújítani a fürdőszobáját, akkor várjuk hívását, vagy levelét a kapcsolat menüpontban található elérhetőségek egyikén.
Kövessen minket közösségi médiás felületeinken, hogy naprakészen értesüljön legújabb felújításainkról és exkluzív tartalmainkról. Ha elégedett a munkánkkal, ne feledje megosztani barátaival és ismerőseivel!
Tisztelt Cím!
Kádas, 2×2 méteres fürdőszoba felújításán gondolkodom. Most került bele új, szpotos, tükrös fürdőszobaszekrény és polc. A kádat szeretném kivetetni, s a helyére tusolófalas tusolót rakatni, burkoltatni. Visszarakatni a meglevő fürdőszobabútoraim. Kihez fordulatok a kivitelés, árajánlat miatt? Van e úgy szakember csapatuk, aki ezt nekem kompletten megoldanák? Köszönöm szépen a választ! Üdvözlettel Révész Anikó
Üdvözlöm! A https://lakas-general.hu/kapcsolat/ menüpontban találja az elérhetőségeinket