Budapesten és Pest vármegyében végzünk felújításokat.

Minden lakásfelújítás a szerződéskötéssel kezdődik. A munkaszerződésünk tartalmazza a munkakezdés időpontját és a tervezett befejezés dátumát, valamint a határidő be nem tartása esetén érvényesíthető kötbér lehetőségét. Emellett részletesen felsorolja az egyes munkafolyamatokat, kezdve a bontással és a bontási törmelék elszállításával, majd folytatva a villanyszereléssel, víz-, gáz- és fűtésszereléssel, valamint a burkolással, vakolással, gletteléssel és festéssel. A projekt végeztével pedig a lakás/ház teljes takarítása is szerepel a listán.
Mivel nem Kft.-ként dolgozunk, gyakran felmerül a kérdés, hogy „számla nélkül olcsóbb-e”. A válaszunk: nem, semmilyen körülmények között nem olcsóbb, sőt, nem is drágább. Katás vállalkozók vagyunk, így minden egyes alkalmanként, amikor átutalással kiegyenlíti a részfeladatok munkadíját, az elvégzett munkáról mindig kap egy számlát. Tudjuk, hogy az építőiparban sokszor nem egyértelmű, hogy a megrendelő kap-e számlát, pedig ez rendkívül fontos, mivel a számla birtokában jogosult lehet érvényesíteni igényeit a vállalkozóval szemben – legyen szó akár a felújítás során felmerülő nézeteltérésekről, akár utólagos garanciális munkákról. Soha ne bízzon meg senkiben munkaszerződés és számla nélkül!


A kifizetések mindig az egyes munkafolyamatok befejezése után, valamint a számla kiállítását követően történnek. Mivel teljes körű lakásfelújítással foglalkozunk, az anyagbeszerzés is a mi felelősségünk. Előleget soha nem kérünk; az anyagokat a megrendelő nevére vásároljuk, és azokat áfás számlák ellenében rendezhetjük utólag. Sajnos több esetben is tapasztaltuk, hogy második csapatként érkeztünk egy felújításhoz, mert az első kivitelező az anyagok előlegének beszerzése után eltűnt. Soha, semmilyen körülmények között ne adjon előleget egy generál kivitelezőnek! A lakásfelújítás az a terület, amelyben szakértők vagyunk. Ha nem szeretne a különböző szakmák és szakemberek részleteivel bajlódni, és meg szeretné tudni, mikor kapja meg kész lakását, válasszon minket, válasszon professzionális szolgáltatásainkat!

Kövessen minket közösségi médiás felületeinken, hogy naprakészen értesüljön legújabb felújításainkról és exkluzív tartalmainkról. Ha elégedett a munkánkkal, ne feledje megosztani barátaival és ismerőseivel!